Amatőr kiütőbajnokság döntője és számháború
2025. június 14-én az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban rendezték meg a Mozgáskarnevál egyik látványos programjaként az amatőr kiütőbajnokság döntőjét. A rendezvény kiváló hangulatban, sok szurkoló jelenlétében zajlott. Iskolánk mindhárom korcsoportban bejutott a döntőbe, ami hatalmas büszkeség számunkra. A résztvevők a verseny során számos izgalmas összecsapást játszottak, a gyerekek igazi csapatként működtek együtt, biztatták egymást. Iskolánk az idei versenyen két korcsoportban is aranyérmet szerzett,és emellett egy hatodik helyezést is elért. A gyerekek kitartó munkája és lelkesedése ismét meghozta gyümölcsét. Külön öröm, hogy a legkisebbek mezőnyében idén sikerült megőrizni a vándordíjat.
A program délután a Sziget-kék játszótéren folytatódott, ahol az iskolák közötti számháborúra került sor. A gyerekek itt is lelkesen vetették bele magukat a játékba, és vidám hangulatban zárták a napot.
Büszkék vagyunk minden résztvevőre, akik hozzájárultak ehhez a szép eredményhez.
1.korcsoport:
Szigeti Léna 4.b 🥇
Szilágyi Petra 4.b🥇
Lakatos Zsolt 4.b🥇
Iszály-Barna Levente 4.b🥇
Pusztai Milán 4.b🥇
Dalanics Áron 4.b🥇
Szabó-Nagy Ádám 3.c🥇
Juhász Bence 3.c🥇
2.korcsoport:
Kis Zente 5.c
Kovács Zsombor 5.c
Hampson Grace 5.c
Juhász Nóra 5.c
Mikáczó Máté 5.c
Palczert Tamás 5.c
Palczert Dániel 5.c
Palczert Olivér 5.c
3.korcsoport:
Hegyes Benjámin 7.b🥇
Bor Péter 7.c🥇
Szűcs Levente 7.b🥇
Bács Flóra 7.b🥇
Czipa Eszter 7.b🥇
Barta Flórián 7.b🥇
Kovács Attila 7.b🥇


