Büszkeségeink
Diákkonferencia

A IV. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai fordulójára 2018 márciusában került sor. Tehetséges tanulóink egy általuk választott témából készítettek prezentációt.
Az 5.b osztályos Simon Zsóka Eszter (5.b) a görög istenek világával ismertette meg a hallgatóságot, Végh Richárd 7.c osztályos tanuló pedig a mitológia lényeit mutatta be. A természetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet Kozma Erik, Ónodi Bence és Sáfrány Balázs a 6.c-ből. A szamurájok életébe pillanthattunk be Végh Vilmos 7.c osztályos tanuló segítségével.
Pusztai Botond sikere a nemzetközi judo versenyen

Pusztai Botond 2018. március 2-án és 3-án Tel Avivban (Izrael) rendezett nemzetközi „Nerosh Cup 2018” cselgáncs versenyen súlycsoportjában II. helyezést ért el.
Lókodi Ádám sikere a Grappling bajnokságon

Lókodi Ádám Márk 4.b osztályos tanulónk a Debrecen 2018 Grappling Bajnokságon március 3-án aranyérmet szerzett.
Gratulálunk sikeréhez!
Szűcs Abigél karatés sikere

Szűcs Abigél 4.a osztályos tanulónk a VI. SHOGUN karate bajnokságon 2018. február 10-én II. helyezést ért el.
Gratulálunk sikeréhez!
Tanulóink sikere a XI. Főnix Kupán

A 2018. február 2–4. között megrendezett XI. Főnix Kupán a DSC-SI U-13-as fiú kézilabdacsapata fölényesen legyőzte ellenfeleit, és az előkelő I. helyet szerezte meg. A győztes kézilabdacsapat tagja Papp Zalán, iskolánk 7.a osztályos tanulója, a fiúk edzője Szilágyi Attila, iskolánk testnevelőtanára.
Az U-10-es fiú kézilabdacsapat, melynek Erdős Levente 5.b osztályos tanulónk a kapusa, és az U-10-es lány kézilabdacsapat, melyben Buti Réka 5.a osztályos diákunk játszik, bronzéremmel zárta a debreceni tornát. A DSC-SI kézilabda-szakosztálya a legsikeresebb kupa szereplését tudhatja maga mögött, amihez iskolánk tanulóinak is sikerült hozzájárulniuk.
Gratulálunk az eredményeikhez, és további sikereket kívánunk!
Megyei Úszó Diákolimpia

2018. február 2-án iskolánk úszói sikeresen vettek részt a Megyei Úszó Diákolimpián. A versenyen 11 számban győztek tanulóink, akik továbbjutottak a március 24–25-i hódmezővásárhelyi országos döntőbe.
Nagyon büszkék vagyunk versenyzőink teljesítményére, gratulálunk tehetséges úszóinknak!
Tanuló neve, osztálya | Helyezés városi | Helyezés megyei |
Nagy Milán 2.c | I.,I. | II.,I. |
Nagy István 2.c | VI. | |
Mikita Zalán 4.c | II.,I. | IV.,V. |
Tóth Péter 4.c | III.,II. | VI.,IV. |
Tóth Máté 4.c | V. | XI. |
Nagy Kata Bianka 2.c | IV. | XI. |
Mező Nikolett 2.c | VI.,V. | X.,V. |
Lovadi Viktória 4.c | IV.,III. | V.,VI. |
Félegyházi Gréta 4.c | V.,V. | VI.,VIII. |
Pallás Lajos 2.c | V. | V. |
Pozsár Szabolcs 4.a | II.,I. | II.,I. |
Mező Szabolcs 4.c | VI. | VII. |
Takács Lilla 2.c | IV.,IV. | |
Kokas Luca 4.c | IV.,I. | VII.,V. |
Terdik-Szabó Noel 1.c | I. | II. |
Szarvas Liliána 2.c | V. | |
Bátfai Margaréta 3.c | II. | VII. |
II. kcs. fiú váltó | I. | I. |
II. kcs. lány váltó | I. | I. |
Barta Tóbiás 8.c | I. | I. |
IV. kcs. fiú váltó B | II. | II. |
III. kcs. fiú váltó B | I. | I. |
Pál Vince 6.c | II.,III. | III.,I. |
Ónodi Bence 6.c | III.,I. | I.,I. |
Pál Adél 6.c | I.,I. | I.,I. |
Ferenczi Zsófia 7.a | III. | |
Silling Fanni 8.c | V.,III. | IV.,IV. |
Ullaga Ármin 5.c | IV.,IV. | V.,IV. |
Szűcs Lajos 5.c | II. | III. |
Pozsár Zalán 7.c | I. | II.,III. |
III. kcs. fiú váltó A | I. | I. |
IV. kcs. lány váltó A | I. | I. |
Városi Úszó Diákolimpia

Iskolánk tanulói a Városi Úszó Diákolimpián 15 arany, 8 ezüst és 7 bronzérmet szereztek.
Gratulálunk sikeres szereplésükhöz!
Tanulóink a Kölcsey Napokon

A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola által január 26-án megrendezett Kölcsey Napok – városi tanulmányi versenyen, iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói is képviselték intézményünket. A rajz kategóriában Nádházi Mátyás 4.a osztályos tanulónk III. helyezést ért el.
A versenyben részt vettek: Krasznai Dorka 2.a, Magyar Donát 2.c, Zilahi Angéla 3.a, Szücs Abigél 4.a, Laczkó Levente 4.a, Nádházi Mátyás 4.a, Gönczi Rebeka 4.a, Benini Angéla 8.a és Balogh Dóra 8.a osztályos tanulók.
A részvételhez és az elért eredményhez gratulálunk!
Olvasni jó! a hunyadisoknak is

Diákjaink, Molnár Zsófia Petra és Virág Roland 5.c osztályos tanulók, sikerrel szerepeltek a Debreceni Ady Endre Gimnázium által szervezett Olvasni jó! elnevezésű nemzetközi olvasásnépszerűsítő versenyen, ahol IV. helyezést értek el. Ez számukra a városi I. helyezést jelentette. A rendezvényen, amelyen határon túli diákok is részt vettek, közel 150 gyerek mérte össze olvasottságát.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, gratulálunk sikerükhöz!
Erdős Levente kézilabdás eredménye

Az Angyalföldi Sportiskola és DSE, valamint a Budapesti Kézilabda Szövetség a 2017. évben is, immáron 23. alkalommal rendezte meg december 15. és 17-e között a hagyományos Ferenczy-Budapest Kupát. A kupán 16 csapat képviseltette magát, közöttük Erdős Levente 5.b osztályos tanulónk csapata is a DSC-SI U-10 korosztályban. A csoportküzdelmek során óriási diadalt aratott a debreceni együttes, ahol nem találtak legyőzőre.
Az elődöntőben folytatódott a parádé nagyon jó mezőnyjátékkal és zseniális kapusteljesítményekkel. Levente és kapustársa védéseivel a debreceniek a döntőbe kerültek. A döntőben a nagy múltú, igen kiváló kézilabdásokat nevelő Veszprémi Éles Kézisuli SE-vel kerültek össze. A hősies és kitartó játék ellenére a debreceni csapat ugyan alulmaradt a végső küzdelemben, de az elért eredményük így is kimagasló, és a nyakukba akasztott ezüstérem is fényesen csillogott.
A Végh testvérek sikerei

Végh Vilmos 7.c osztályos tanulónk a Santa Claus Cup nemzetközi karaté bajnokságon Balassagyarmaton 2017. december 9-én aranyérmet nyert, testvére Végh Richárd pedig a Klauzál Kupa országos amatőr táncversenyen november 25-én III. helyezett lett.
A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI által november 27-én megrendezett német megyei versenyen Végh Vilmos I. helyezést, Végh Richárd pedig IV. helyezést ért el.
Gratulálunk sikereikhez!
Nagy Kata Bianka aquatlonos sikere

Nagy Kata Bianka 2.c osztályos tanulónk 2017. december 11-én a Debreceni Sportcentrum Sportiskola Triatlon szakosztálya által rendezett fedettpályás aquatlon városi versenyen az igazolt versenyzők között korosztályában a 3. helyen végzett.
Gratulálunk sikeréhez!
Irodalmi versenyen a Bocskaiban
Iskolánk 5.c osztályos csapata december 5-én a Debreceni Bocskai István Általános Iskolában megrendezett Bocskai Bölcs Böngészői elnevezésű megyei olvasási-szövegértési versenyen III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Guba Rebeka Hanna, Kvesztár Karolina Sára, Molnár Zsófia Petra.
Sikeres teljesítményükhöz gratulálunk!
Megyei német versenyen
A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI-ban 2017. november 27-én megrendezett megyei német versenyen diákjaink sikeresen szerepeltek.
Végh Vilmos 7.c I.hely
Vécsei Vajk 7.a II. hely
Varga Sarolta 5.c IV. hely
Végh Richárd 7.c IV. hely
Gratulálunk sikerükhöz!
Sakk Diákolimpián

2017. november 25-én Nagy Milán 2.c osztályos tanulónk városi Sakk Diákolimpián vett részt a legfiatalabb korcsoportban. A megyei versenyre nem jutott tovább, de az erős mezőnyben hét játszmából három játszmát megnyert.
Gratulálunk a tanuló által elért eredményhez és további sok sikert kívánunk!