Üdvözöljük!

Sport 2016/17-es tanév

Nitó-jutsu Seishin-ryu harcművészeti iskola bemutatója

2016. november 29-én iskolánk tanulói testnevelés óra keretében megismerkedhettek a Nitó-jutsu Seishin-ryu (A két kard iskolája) harcművészet alapjaival. Játékos versengéseken vehettek részt a gyerekek, az egész nap vidáman, jó hangulatban telt.

További fényképek megtekintése>>


Decathlon tornaszoba átadása

A Decathlon Magyarország 2016 májusában is meghirdette a tavaly már nagy sikerrel lezajlott „Sportból a legtöbbet” elnevezésű, általános iskolák tornatermének vagy sport­pályájának fel­újí­tá­sát célzó pályázatát. Az érdeklődés idén is óriási volt, hiszen megadott határidőre összesen 222 általános iskola adta be pályázati anyagát. Ezek közül a Decathlon 13 iskola felújítási tervét hirdette ki győztesnek, iskolánk is a szerencsések közé került.

Az így kialakított alagsori tornaszoba ünnepélyes átadására 2016. november 9-én került sor, ezáltal a testnevelés órák egy része már a héten megkezdődhetett ebben a kulturált körülményeket biztosító helyiségben tanulóink és nevelőink nagy örömére.

Az esemény kapcsán előzetesen iskolánkban rajzversenyt hirdettünk. A szebbnél szebb rajzokat az alagsorban, a tornaszoba folyosóján állítottuk ki.

További fényképek megtekintése>>

www.dehir.hu cikkének megtekintése>>
civishir.hu cikkének megtekintése>>

Forrás: Facebook, DMJV Önkormányzata és a fenti oldalak


Vízilabda toborzó

2016. október 19-én iskolánkban a DVSE a vízilabda utánpótlás csapatába toborzó rendezvényt tartott.

További fényképek megtekintése>>


Mezei Futó Diákolimpia

2016. október 5-én rendezték meg a Mezei Futó Diák­olimpiát, melyen iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek.

Iskolánkat képviselték:

Tripsó Panna 3.b Hermeczi Erika 5.a
Kokas Luca 3.c Németi Erik 6.c
Szilágyi Ilka 3.c Breznyiczki Máté 6.c
Székely Janka 4.b Cserős Balázs 6.c
Vass Tímea 4.a Vietorisz Áron 7.c
Berhés Zalán 4.c Mondl Petra 8.a
Szücs Lajos 4.c Sáfrány Mónika 8.a
Lénárt Tamás 4.c Németh Attila 8.a
Doktor Zsolt 5.c Burai Nándor 8.a
Szilágyi Vivien 5.c Burai Szabolcs 8.a

További fényképek megtekintése>>


Fórum Futás

2016. szeptember 18-án rendezték meg a 6. Fórum Futást, amelyen iskolánk diákjai családjaikkal szép számmal vettek részt. A legjobb eredményt Tóth Bálint 3.b osztályos és Papp Zalán 6.a osztályos tanuló érte el, akik futamukban IV. helyezettek lettek.

További fényképek megtekintése>>