Sport 2023/24-es tanév
Italian Kick-boxing World Cup
2024. március 20-24. között Olaszországban rendezték meg az Italian Kick-boxing World Cup Italian Opent, ahol iskolánk diákja Kiss Bálint 6.c osztályos tanuló 3. helyezést ért el kick-light kategóriában.
Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!
Kiss Balázs sikere
Kiss Balázs 4.c osztályos tanulónk 2024. március 23-án a Letizia MND Tavasz íjászversenyen OL F G kategóriában 1. helyezést ért el.
Eredményéhez gratulálunk!
Judo siker Nemzetközi versenyen
2024. március 16-án rendezték meg Budaörsön a Budaörs kupa nemzetközi judo versenyt, ahol iskolánk tanulója Dobos Szofi 4.b Diák B korosztályban 36 kg 1. helyezést ért el.
Gratulálnk a kiemelkedő eredményhez!
Hunyadis siker a Mozdulj a Szent Lászlóval versenyen
2023 őszén indult útjára a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum, valamint a “Mozdulj Debrecen!” iskolaprogramnak köszönhetően a „Mozdulj a Szent Lászlóval váltóverseny”, ahol vármegyénk 20 általános iskolája mérkőzött meg egymással. Március 20-án a kétfordulós megmérettetés után, a 21-ei döntőben 6 iskola diákjai csaptak össze jobbnál jobb ügyességi feladatokban. A hunyadis diákok a dobogó középső fokára állhattak fel, ezüstérmet szerezve.
Gratulálunk a gyerekeknek és köszönjük a tökéletes szervezést és lebonyolítást!
Külön köszönet Szőkéné Tóth Gabriellának, iskolánk testnevelő tanárának, hogy szívvel és lélekkel koordinálja a „Mozdulj Debrecen!” iskolaprogramot!



Rendhagyó Testnevelés
2024. március 19-én iskolánkba látogatott Nagy Tímea 16-szoros magyar bajnok ökölvívó és edző férje, akik a gyerekeknek rendhagyó testnevelés óra keretében bemutatták a box alapjait. Diákjaink boxkesztyűt húzhattak az órán, és játékos ügyességi feladatokat próbálhattak ki.
Akinek felkeltette az érdeklődését ez a sport, Tímeánál jelentkezhet.
Elérhetősége: 06 20/590-1575



Kyokushin Karate Diákolimpia
2024. március 16-án rendezte meg a Magyar Karate Szövetség a Kyokushin Karate Diákolimpiát Gyöngyösön. Iskolánkat Szűcs Norbert 3.b osztályos tanuló képviselte testpajzsos kumite versenyszámban, KYO-I korcsoportban. Norbinak ez volt élete első diákolimpiája,ahol derekasan helytállt.
További sok sikert kívánunk!
Ritmuscsapatok országos versenye
2024. március 9-10-én Budapesten megrendezett Ritmuscsapatok országos táncversenyén Ugray Zsuzsanna Panna 4.c osztályos tanuló showtánc kategóriában csapatban és duóban 1. és 3. helyezést ért el.
Kimagasló eredményéhez szeretettel gratulálunk!
Sikerek a Hibridlevél kupán
Fülöp Réka Tímea, Cserepes Botond Bence és Lente Nándor iskolánk 4.c osztályos tanulói, a Debreceni Búvárklub versenyzői 2024. március 10-én Dunaújvárosban rendezett II. Hibridlevél kupa uszonyosúszó versenyen vettek részt, ahol kiválóan szerepeltek.
A következő eredmények születtek:
50m gyors 1. hely
200m gyors 1. hely
100m felszín 1. hely
100m gyors 1. hely
4x50m váltó gyors 1. hely
50m gyors 1. hely
200m gyors 1. hely
100m felszín 4. hely
100m gyors 2. hely
4x100m váltó 1. hely
50m gyors 6. hely
100m gyors 5. hely
200m gyors 5. hely
100m felszín 1. hely
Gratulálunk mindenkinek, csak így tovább!



Országos bajnok úszónk
Fülöp Réka Tímea 4.c osztályos tanulónk 2023-ban Összetett Magyar Bajnok lett korosztályában, minden kategóriában aranyérmet szerzett. Ezt követően sikereit tovább halmozta, 2024. március 10-én Dunaújvárosban a II. Hibridlevél kupa uszonyos úszóversenyen korosztályában, egyéni számban újabb négy aranyéremmel gazdagodott.
A 2024-es évben eddig két verseny került megrendezésre, és az országos táblázatban két számban is elérte az Aranyjelvényt.
Kiemelkedő eredményeihez és sikereihez szeretettel gratulálunk!
Sikerek a III. Eger Város Kupáján
2024. március 2-án sorozatban harmadszor adott otthont a Bitskey Aladár Uszoda a III. Eger Város Kupának. A szombaton és vasárnap zajló nemzetközi úszóversenyen több mint 500-an álltak a rajtkőhöz, köztük Piros Kristóf és Velekei Botond intézményünk 2.c osztályos tanulói. Mindketten kiemelkedő eredménnyel zárták a versenyt korosztályukban, arany, ezüst és bronz éremmel is gazdagodtak.
Büszkék vagyunk rájuk, gratulálunk szép eredményeikhez!
Kick-box országos diákolimpia döntő
2024. 03. 09-én Békéscsabán rendezték meg az Országos Diákolimpia döntőt kick-box sportágban. Iskolánkat Kiss Bálint 6.c osztályos tanuló képviselte, aki light-contactban III., míg kick-lightban II. helyezést ért el.
Gratulálunk a kimagasló eredményhez!
Sakk siker a Diákolimpia Hajdú-Bihar vármegyei döntőjében
Nagy Áron 2.c osztályos tanulónk 2024. március 2-án részt vett a Sakk Diákolimpia Hajdú-Bihar vármegye döntőjében, melyet veretlenül megnyert. Eredményes szereplésének köszönhetően vármegyei bajnokként továbbjutott az országos döntőbe.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk a folytatásban!
Palczert Dániel sikere a vármegyei sakkversenyen
2024.02.24-én került megrendezésre a Debreceni Német Általános Iskola II. vármegyei sakkversenye, melyen egyéniben Palczert Dániel Levente 4.c osztályos tanuló 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Szakály Balázs sakkoktató
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Országos Torna Diákolimpia – elődöntő
A Kiskunhalason megrendezett Országos Elődöntő Torna Diákolimpia „B” kategória versenyén Hafner Tamás iskolánk 4.b osztályos tanulója, az általános iskolák alsó tagozatos csoportjában a dobogó legfelső fokára lépett fel. Példaértékű teljesítményével bekerült az országos döntőbe.
Eredményéhez gratulálunk, további sikereket kívánunk!



Vármegyei Tollaslabda Diákolimpia
2024. február 23-án Debrecenben rendezték meg a Vármegyei Tollaslabda Diákolimpiát, ahol Bőde Vivien 6 osztályos tanuló 2. helyezést ért el és továbbjutott a területi döntőbe.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!